2013.

Az "Antik" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,77 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban című, TÁMOP-2.3.4.A-13/1 kódszámú pályázati kiírásán.

A gyakornoki program lényege a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó (azaz új státusz betöltését eredményező) új foglalkoztatás támogatása kilenc hónapon keresztül járó teljes bér- és járuléktámogatással, a cégen belüli segítő mentor bérpótlékának támogatásával. Célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A TÁMOP-2.3.4.A-13/1-2013-0347 azonosító számú, „Fiatal gyakornok az Antik Kft-ben” pályázat keretében 1 fő, korábban nálunk tanulószerződéssel rendelkező épületasztalos szakképesítéssel rendelkező pályakezdő került felvételre, tevékenységét a vállalkozás által alkalmazott, asztalos mester mentor irányítja a 2014.03.01-től 2014.11.30-ig tartó projekt időszak alatt, mely  4,5 hónapos kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követ. A támogatás mértéke 100%.

2014.

Az "Antik" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,77 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban című, TÁMOP-2.3.4.A-13/1 kódszámú pályázati kiírásán.

A gyakornoki program lényege a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó (azaz új státusz betöltését eredményező) új foglalkoztatás támogatása kilenc hónapon keresztül járó teljes bér- és járuléktámogatással, a cégen belüli segítő mentor bérpótlékának támogatásával. Célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A TÁMOP-2.3.4.A-13/1-2014-0779 azonosító számú, „Gyakornoki program az Antik Kft-ben” pályázat keretében 1 fő, korábban nálunk tanulószerződéssel rendelkező épületasztalos szakképesítéssel rendelkező pályakezdő került felvételre, tevékenységét a vállalkozás által alkalmazott, asztalos mester mentor irányítja a 2014.09.01-től 2015.05.31-ig tartó projekt időszak alatt, mely  4,5 hónapos kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követ. A támogatás mértéke 100%.

2014.

Az "Antik" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,77 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban című, TÁMOP-2.3.4.A-13/1 kódszámú pályázati kiírásán.

A gyakornoki program lényege a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó (azaz új státusz betöltését eredményező) új foglalkoztatás támogatása kilenc hónapon keresztül járó teljes bér- és járuléktámogatással, a cégen belüli segítő mentor bérpótlékának támogatásával. Célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben szerzett első szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a pályakezdők koraimunkahelyi tapasztalathoz segítése, későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.